I. Sárréti Helytörténeti Találkozó

A Csánki Dezső Helytörténeti Egyesület szervezésében 2022. október 22-én valósult meg az „I. Sárréti Helytörténeti Találkozó”.

A Tájháznál örömmel üdvözöltük a Szeghalmi Művelődési és Szabadidőközpont, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény, a körösladányi Körösnadányi Nadányi Társaság, a a Bucsai Helytörténeti Múzeum, a Bucsai Kézműves és Hagyományőrző Egyesület, a Csökmői Tájház és Hagyományőrző Egyesület, a Szerepi Gazdakör, valamint a helyi Református Egyházközség vezetőit és munkatársaikat. Szintén vendégünk volt Nagy László András muzeológus, a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhely intézményvezetője, egyesületünk szakmai támogatója. Külön tisztelettel köszöntöttük a lassan 50 éves egyesületünk egyetlen élő alapító tagját, Csák Imre urat Battonyáról.

Furkó Sándor egyesületi elnök megnyitója után minden egyes szervezet bemutatkozott, Csák Imre alapító tag pedig nem csak megosztotta az emlékeit, hanem felolvasta fiának az egyesülethez intézett levelét, és átadta az adományát.

Ezt követően a hajdani Kis-Gyarmat és Nagy-Gyarmat határán felállított „határkő” avatására került sor. A történelmi hátteret Nagy László András muzeológus ismertette, és fogalmazta meg a múlt üzenetét a jelennek, majd Pál Sándor, 8. osztályos tanuló Hegyesi János Gáton innen – gáton túl című versét tolmácsolta. Rövid sétával folytatódott a program: a városközpont látnivalói közül a református templomot, a gyülekezeti ház (egykori parókia) falán Csánki Dezsőnek, az egyesület névadójának emléktábláját, Hegyesi János költő szobrát és a világhírű Galambos Hintókészítő Műhelyet tekintettük meg.

A program a Vadászház emeleti dísztermében késő délutánig folytatódott. Ebéd után tartalmas, építő szakmai megbeszélésekre, tapasztalatcserére került sor. A hivatalos szakmai programon túl a személyes beszélgetések, ismerkedések mélyítették a kapcsolatokat. Minden résztvevő annak adott hangot, hogy szükség van arra, hogy a környék helytörténeti – hagyományőrző szervezetei kölcsönös szakmai kapcsolatban álljanak egymással.

A meghívott vendégek az egész napos programon térítés nélkül vehettek részt, Füzesgyarmat Város Önkormányzat pénzügyi támogatásának, egyesületünk anyagi hozzájárulásának, valamint az előadók és tagjaink önzetlen munkájának köszönhetően.